Szóval, mint anno az állatkertes bejegyzésben említettem, van ott egy botanikus kert is, amit terveztünk meglátogatni. Kati szereti a botanikus kerteket, én meg a kacsákat, mókusokat, vagy bármit, ami mozog. Na jó, néha a növényeket is, de fura ez, a családban mindenki kertész / kertészmérnök volt, én meg a szotyit a tökitől nem tudom megkülönböztetni.

Február utolsó napján úgy gondoltuk ki is megyünk, megnézzük ezt a létesítményt. Az utat már ismertük a múlt alkalomról, ezért természetesen másikat választottunk, de így is odaértünk. Elég érdekes az elhelyezkedése, egy halom tízemeletes panel előtt helyezkedik el, de legalább a helyiek nem panaszkodhatnak a látványra.

Az igazi meglepetés az volt, hogy nem volt belépő, mint kiderült télen nem szednek és ugye február utolsó napja az még tél, hiába volt egész jó idő. Háh, megint spóroltunk pénzt sörre!!! Bent azért gyorsan kiderült, hogy miért is ez a nagy grátiszság - télen nem sok növény adja ki teljes szépségét, hogy finoman fogalmazzak. Igazából szinte egyik sem. Ehhez hozzáadva azt, hogy a vezetőség úgy gondolta, hogy ebben az évszakban érdemes minden felújítást, átrendezést megcsinálni, a végeredmény elég sivár és kaotikus lett. Viszont még így is volt egy hangulata és megállapodtunk Katival, hogy májusban visszatérünk, amikor már rügyeznek a madarak és ciripelnek a fák. Dimbes-dombos környék, tavacskák, kisebb üvegházak, látni, hogy van itt minden. Az örökzöldek persze szépek, jól van kialakítva az egész.

Mivel a blog.hu már nem sok képet enged feltölteni, itt az összes: "idekattincs"

Felmásztunk egy “hegy” tetejére (alföldi gyerek vagyok, ami magasabb mint egy kukoricagóré,az hegy, kész), onnan gyönyörű kilátás nyílt a városra, csináltam is pár fotót. Még alattunk volt a szőlészet, valamint egy kis kápolna, de tudtuk, hogy van valahol egy nagy, modern üvegház is, tele mindenféle éghajlat növényeivel. Fata Morgana, azaz délibáb a neve. Érdekes elnevezés, de gyorsan értelmet nyert, mivel ott volt a horizonton, de nem tudtuk elérni. A kedves csehek ugyanis valami érdekes okból az üvegházat a botanikus kerten kívülre helyezték. De annyira, hogy azon az oldalon még kijáratot sem tettek, ergo, hiába láttad, nem érted el. Szépen meg kellett kerülni a világot és egy távolabbi kijáraton kimenni, majd visszasétálni az üvegházhoz. Ahol meg már volt belépő… Mondjuk logikus, azért üvegház, hogy ne függjön az időtől, ugye.

Azt azért be kell vallanom, hogy tényleg meggyőző volt a hely. Több részre van osztva, több éghajlatot mutat be. Ami az elején nagyon fura volt, hogy rengeteg jól elhelyezett hangszóróból folyamatosan mennek a madárhangok és nagyon élethűen. Többször kaptam fel a fejem keresve a dögöket, majd jöttem rá, hogy megint hülyét csináltak belőlem.

Van föld alatti hatalmas akvárium, mindenféle halucival, valamint egy halom tábla, hogy vigyázz a pillangókra, ne lépj rájuk, mert néha a földön mászkálnak. Nos, szerintem valami diszlexiás már az összeset eltaposta, mert egyet sem láttunk. Sőt, nyomukat sem, szóval egy optimistább megközelítés az, hogy még/már nincsenek pillangók kiállítva.

A Fata Morganát elhagyva még visszamentünk a szőlészet részre, megnéztük a kis kápolnát és a lenyűgöző kilátást, majd lesétáltunk a hegyoldalon. Oké, domb, de értitek. Fentről láttuk, hogy van egy sziget szemben, rajta lovasiskola, a szigeten túl valami erdős park, azon túl pedig egy vidámpark. Mivel csak 3 órája gyalogoltuk le a lábunkat, elhatároztuk, hogy még csak elmegyünk a vidámparkig, bár én félek mindentől ami magasra visz, gyorsan megy, összeráz, fejre állít, ijeszteget. A többi okés.

A sziget nagyon aranyos hely volt, egyik oldalt tényleg lovászat, pacikkal, a másikon pedig kutyaiskola, rengeteg aranyos jószággal. Fontos megjegyezni, hogy sört mindkét helyen árultak kis büfékben. Olyan nincs, hogy a cseh ember valahol van és ott nincs sör, az univerzum ott érne véget.

A szigeten túl, a másik oldalt egy hatalmas park van, tavakkal, kocogókkal, még több kutyával. Ennek csak egy szeletét láttuk, mert a szélén baktattunk végig a vidámparkig. Nos, a vidámpark dolgot a prágaiak elég speciális konstrukcióban oldották meg: fogtak egy jó nagy területet az ő expo-bnv létesítményüknél és akinek bármilyen játéka van, odaviheti. Úgy kell elképzelni, mintha Magyarország összes ilyen egyik városból a másikba utazgató vidámparkját egy helyre zsúfolnák. Dodgem dodgem hátán, gagyi kisvasutak, ponilovaglás, célbalövölde, minden. Mindenhova külön zseton kell, amit ott vehetsz meg a manager bácsitól/nénitől. Az egész hangos, groteszk, semmi vidám nincs benne. Menekültünk.

Maga az expo viszont elég érdekes, 1891-ben épült, tele van szép épületekkel, amik viszont teljesen üresek voltak, de azért pár képet mellékelek a hangultról.

Utána villire szálltunk és hazamentünk. Nem izgi, nem vicces, de akkor már nem éreztük a lábunk.

Írtam már a bankolási helyzetről itt kint, akkor említettem a Transferwise-ot. A nemzetközi átutalás mindig is egy érdekes, de főleg drága műfaj volt, a bankok úgy viselkednek, mint a mobilszolgáltatók a roaming során - “utazgatunk, utazgatunk, akkor neked sok pénzed van, nesze, jól lehúzunk!”.

Érdemes néha böngészni a bankod feltételeit és díjszabását, a K&H bankom, akikkel amúgy meg vagyok otthon elégedve, 0,16%-ot kér, de minimum 17 eurót. Ergo, mindegy mennyit utalok, 5000 forintot már buktam. Illetve ez csak a kezdet, mert természetesen ha forintszámláról utalok egy másik pénznembe, akkor a mi erős, konvertibilis valutánk átváltódik. Ami nem is baj, hülyén nézne ki egy halom forint egy CZK számlán, de a bank itt is inkább magának segít, mint nekünk. A K&H külön vicces, bogarászod a hosszú és kellőképpen érthetetlen feltétel rendszert, amikor látod, hogy átutalásnál egy speciális, “Deviza I.” árfolyamot alkalmaznak, amit egy jól eldugott oldalon tudsz lekérdezni az aktuális napra. Ma ez 11.83, ergo ennyi forintot kell adnunk egy cseh koronáért átutaláskor. Jegyezzük meg ezt a számot :) (nem muszáj felírni, később is vissza lehet scrollozni ide).

A Transferwise a világ legegyszerűbb ötletére épül: ha én itt vagyok Magyarországon és utalni akarok egy cseh bankszámlára, akkor csak lesz már egy olyan másik szerencsétlen Csehországban, aki éppen valamikor utalni akar egy magyar számlára, nem? De. Viszont mivel nem adhatok fel egy hirdetést a Cseh Időkben, hogy találkozzunk már és boltoljuk le a dolgot, meg amúgy lehet hogy úgy átvernének, mint a tudodmit a palánkon, ezért ez nem egy életképes megoldás.

Viszont a Transferwise segít ebben. Elég megadnom, hogy melyik pénznemből melyikbe szeretnék pénzt átutalni és egy elég hülyebiztos felületen végigvezet a rendszer, pontosan megmondva, hogy a végén mennyi pénzt kapok. Mivel pedig ők a sűrű fillér elvből élnek, ezért középárfolyamon váltanak. Ez ma 11.44 forint volt. Számoljunk! (nem kell félni, én fogok, te ihatod tovább a kávéd).

Imi szeretne 300000 forintot a K&H bankos számlájáról a cseh Fio bankos számlájára utalni. Imi nem gazdag, ez három havi lakbér, amit itt is főleg készpénzben szeretnek megkapni a tulajok. Számlát kapunk, persze. Persze.

Ha Imi a K&H amúgy igen jó ebankját választja, a 300.000 forintból előbb levonódik  a 17 euró, majd pedig 11.83-as árfolyammal CZK indul el, a pénzből lesz 24919 CZK.

Imi a Transferwiset használja, ahol az utalási jutalék ekkora összegre 2085 forint (ezt már a főlapos kalkulátor kiírja, nem rejtik el a kisbetűs rész háta mögé) és az árfolyam kedvezőbb. Csatolom a screenshotot:

26087 CZK-t kapok meg a különbség baráti 1168 CZK, olyan 13000 forint (ő kevesebbet ír, de mindjárt elmondom, hol a különbség).

Az utalási idő pár nap, nekem a harmadik munkanapra megérkezett a pénz, a rendszer ad egy becslést az elején amúgy is. Közben folyamatosan küldi a maileket, hogy hol tart a dolog, nem hagy kétségbeesetten várakozni.

Ami fontos: nem kell megadni semmilyen érzékeny banki adatot az oldalon! Meg kell adni természetesen a célszemély nevét és számlaszámát, viszont a sajátod, amiről utalod, nem kell. Amikor végigértél a folyamaton, megkapod a Transferwise magyar számlaszámát valamint egy egyedi kódot, amit meg kell adnod a közlemény rovatban amikor utalod a pénzt nekik. Amúgy jogosan lehet mondani, hogy van még egy költség: a magyar átutalás költsége. Normális országban ez nem lenne sok (sőt, ingyen), de ugye nálunk jól megadóztatják a bankokat (nem minket, ááá), ezért mégis Te fizetsz a végén pluszban. 300000 forintra 1700-at. Így jön ki a fullos 11300 forint körüli megtakarítás.

Pár érdekes / fontos dolog:

• talán lehet belföldön is utalni magadnak, ergo olcsóbban pénzt váltani mint máshol, erről ez a cikk szól: http://kiszamolo.hu/penzvaltas-belfoldon-olcson/
• ez teljesen legális és biztonságos. A Transferwise-t exSkypeosok alapították és már több mint ezermilliárd forintot utaltak rajta keresztül, a bankok (nem) nagy örömére.
• Ha meghívsz másokat, ezt még honorálják is neked, illetve, akit meghívtál, az is 3000 fontig ingyen utal át, ami azért egész szép összeg. Szóval, ha ki akarod próbálni, itt regisztrálj és mindketten jól járunk: https://transferwise.com/u/7ea13

Tudom, hogy ez most nem volt se Prága, se vicces, de mivel már végigolvastad, ez van, így jártál.

Ez egy igen szép történet lesz, olyan mesét mondok ma el, amit Ti sem hisztek el majd - a magyar posta jobb mint a cseh. Igen, bizony. Legalábbis a mostani egy tapasztalatunk után a Magyar Posta egy DHL-nek tűnik…

Ott kezdődött az egész, hogy vettünk egy könyvet. Igen, mi ilyen retrócsalád vagyunk, néha visszatérünk a Gutenberg-féle hagyományos megoldásokhoz, a Kindle meg ott porosodik a sarokban. A könyv szép, jó illata van és kisebb helyet foglal el, mint az az irdatlan fénymásolatkupac, ami Katinak eddig megvolt erről a témáról. Win-win. A könyvet viszont nem lehetett megkapni itt Prágában, ami igazán meglepő, adva hogy a “Enlightened Monks: The German Benedictines, 1740-1803” címről van szó, ami minden házikönyvtár sajátja kellene legyen.

Szóval maradt az Amazon, a szemételnyomómulti, de nem volt más választás. Tetézve a dolgot, a legolcsóbb példány Chicagóban volt, de mivel nem éreztük sürgősnek a dolgot, a hagyományos US Post segítségét választottuk, hogy 3 hét alatt ideérjen.

Szinte már el is felejtettük az egészet, amikor levelesládánkban megtaláltuk az értesítőt. Legalábbis valamit, ami értesítőnek nézett ki. Így utólag már sajnálom, hogy nem csináltunk fényképet róla, de majd legközelebb. A lényeg, hogy teljesen csehül van, rajta volt Kati neve és a címünk, de semmi arról, hogy ki és mit küldött vajon. A jó hír, hogy volt rajta egy posta címe is a közelünkben, úgyhogy magunkban ezt fordítottuk le a csomag értesítőjének.

Kati be is ment egy szombat délelőtt, amikor is igen kedves meglepetés érte: még nem a csomagot tudja átvenni, hanem egy ajánlott levelet, ami értesíti őt, hogy csomagot kapott, amit egy másik postán tud majd átvenni, a most átvett levélben található papír segítségével. Kapott is vagy 4 oldal cseh papírt, amiből egy másik posta címe derült ki.

A másik posta Prága túloldalán volt, kb. úgy kell elképzelni, mintha a Népligetnél laknál, de azért a Moszkva térre (nem érdekel, Moszkvát ismerem, Széll Kálmánt nem) kell menni a csomagodért, hiába van 100 posta közelebb.

Nem baj, kaland az élet, pláne a világ egyik legszebb városában, mindig új kerületeket ismerünk meg. El is indultunk villamossal, haladtunk át a szebbnél szebb városrészeken, majd a randákon és végül a fenében kint kötöttünk ki, ott, ahova már az ingyen sörért sem menne ki a cseh.

A posta épülete egy modern, 1960-as szépség volt, anno a tervező láthatóan gondolt a jövőre,amikor Prága lesz a filmgyártás központja és milyen jól fog jönni egy tetszés szerint betonerődnek vagy börtönnek való helyszín. Bent természetesen minden csehül volt, de a recepciós néninek megmutatva a papírt, ő elővett egy kis kézzel írtat, amin rámutatott egy angol mondatra, miszerint menjünk fel a harmadik emeletre. Ez volt a helyi ügyfél irányító rendszer, csak hogy értsük.

A harmadik emeleten találtunk egy ajtót, amin belül kis fülkékben ültek a vámos nénik és bácsik (én postásnak néztem őket, de színtévesztő vagyok ugye). Angolul nem tudtak, viszont volt egy fiatal lány, akit oda tudtak hívni, na ő már beszélt angolul, ő volt a helyi expert. Elkérték a papírt, valamint kérték a számlát is. Ez azért igen vicces, mert nekem erről egy emailem volt összesen, de megmutattam a kis telefonomon, örültek és elmondták, hogy a nálunk található papír eredetijéért menjünk át ugyanezen a szinten a másik szobába. Mert most nekünk még csak fénymásolatunk van, de csak eredetire adnak ki csomagot. Ne kérdezzétek, miért kellett ehhez másik helyre menni.

Megkerestük a másik szobát, volt ott is két pult meg egy külön csomagkiadó rész. Itt figyeljetek, mert bonyolódik (nehéz elhinni, tudom). Próbálom szerkezetesen írni:

Pult1: Néni, minimál angol, elveszi a fénymásolatot és odaadja az eredetijét a dokumentumnak, ami minőségben nem igazán különbözik. Ezzel visszamész az első irodába.

Első iroda: Nem történik semmi különös, örülnek a papírnak, aláírják és visszaküldenek a másik szoba pult2 részére.

Pult2: Néni, kicsit több angol, de nem véletlenül! Itt finoman közlik veled, hogy 99 koronát kell fizetni, mert EU-n kívülről rendeltél és ez nekik plusz meló, meg ugye fent kell tartani ezt az olajozottan működő hiperhatékony gépezetet is, amit eddig láttál. Ez nem vám, ez díj. Erről bezzeg van egy szép hosszú angol leírásuk, amit egyből a kezedbe nyomnak, valószínűleg megtörtént már, hogy erős fákkjuban tört ki pár jóember ennél a pontnál. Fizettünk, mehetünk tovább.

Csomagkiadó pult: Bácsi elveszi az összes eddigi papírt és hozza a csomagot, győzelem! Itt egy kedves izraeli úriember, aki látta rajtunk, hogy mennyire élvezzük ezt a procedúrát, megnyugtatott minket, hogy ő mankóval naponta jár be ide a megrendelt kabala könyveiért (nem úgy kabala, hogy szerencsét hoz neki, bár ki tudja) és fizeti ki a díjat.

A könyv meglett, így is olcsóbb volt, mintha Európából rendeltük volna, de mint kiderült, ha az ember tengerentúlról rendel, ez a “normális” eljárás. Most már tudjuk, legközelebb mint kés a vajon vágunk át a procedúrán...

A cseh népről az első élményem Jaroslav Hašek, Švejk, a derék katona című műve volt, számtalanszor olvastam el, a mai napig néha leveszem a könyvespolcról és ugyanúgy röhögve tudom lapozgatni. Nem fogom elmondani miről szól a könyv, de bemutat egy cseh életérzést is: iszunk, dohányzunk, nagyokat eszünk, hogy tudjunk mire inni. Közben politizálunk, végtelen pasis történeteket osztunk meg (nem túl sok női szereplő van, de ők sem mennének át egy Bechdel-teszten), közben persze zajlik egy háború is, pusztul az emberiség, de azért “mégegysört”.

Hašek amúgy nem vizet prédikált és bort ivott, hanem sört prédikált és sört ivott. Folyamatosan. Negyven évesen halt meg, életmódja következményeként. Ne sajnáljuk, így volt autentikus, olyan ez, mintha egy nepáli lavina vinné el Leslie L. Lawrencet.

Most így pár hét után elmondhatom, hogy a Švejk nem túloz, sőt, néhol még valószínűleg Hašek finomított, hogy más országokban ne nézzék sci-finek a művet. Csak a fontosabb dolgok így lejjebb.

Sör. A csehek fogyasztják egy főre esve a legtöbb sört a Földön. 150 litert fejenként (évente, nem havonta, hiába néz ki úgy). Ebben benne van ám az egy napos csecsemő és a lélegeztetőn tartott százéves bácsi is, csak hogy értelmezzük a statisztika jelentését. Az utánuk következő osztrákok 108 litert fogyasztanak, pedig anno a bécsi túráimon úgy éreztem, hogy mindig amikor egy osztrák gyerek azt mondja a vacsoránál, hogy “én inkább tejet kérek”, akkor kap egy fülest, nehogy elszemtelenedjen.

Prágában olcsóbb a sör a legtöbb helyen mint a víz. Ez nem ilyen vicces-túlzós duma, hanem annyira igaz, hogy a cseh parlament idén hozni fog egy törvényt, hogy a vendéglátóhelyeknek legalább egy alkoholmentes italt olcsóbban kell adniuk mint a sört. Mert jelenleg teljesen normális, hogy 20 koronáért kapsz egy sört, míg egy víz 25-nél kezdődik… Persze jó lenne hinni, hogy legalább rossz a sör ennyiért, de ez nem így van, a Tescoban kapható 8 koronás (100 forintos) sör simán hozza az otthoni Soproni minőségét, sőt. Amúgy itt nagyon nem divat a dobozos kiszerelés, üvegben van minden. Gondolom egy virágzó üvegvisszaváltó gazdaság épül erre, 3%-al megdobva az éves GDP-t, minimum.

Szóval sör mindenhol, helyi márkák, globálisak, ihatod, eheted, fürödhetsz benne. Ez az utolsó sem hazugság, vannak sörfürdők, persze főleg turistáknak, de akkor is nagy élmény lehet, hogy megmártod magad ebben a szent matériában. Tele van vitaminnal, szóval tuti egészséges… Teljesen normális, hogy délben csapolt sör van az egyetem menzáján és issza a hallgató meg a prof is ebéd mellé. Este ehhez képest szabadul el a dolog, szóval nem érdemes a kicsinyítőképzős “sörözgetést” használni akkor.

Gondolhatnánk, hogy ellensúlyozandó az alkoholizálást, a csehek legalább bioproteines-paleo joghurtot nyomnak reggel, teljes kiőrlésű zabpehellyel. Hagyok időt, hogy mindenki megtippelje igaz-e ez.

Nem igaz (aki igaznak gondolta, kezdje elölről a poszt olvasását, de szigorúan újratöltve a lapot, növekedjen a olvasottság). Az átlag cseh kaja sok húsból, zsírból, hagymából áll, ami mellé knédlit adnak. A knédli a lusták kenyere, akik nem akarják kivárni a sütés végét és még azelőtt tálalják mielőtt héja lenne neki. Viszont a jó zsíros, szaftos ételekhez zseniális körítés, mintha a kenyér belsejével tunkolnál és nem kell aggódni, hogy rád szólnak, hogy “a héját is meg kell enni, abban van a vitamin”. Az ételek zsírossága nem meglepő azért, próbálj meg te meginni 150 liter sört évente úgy, hogy probiotikus joghurtot eszel mellé…

Viszont jó leveseik vannak és Katival találtunk egy nagyon jó vegetáriánus éttermet is, ahol a napi menü teljesen vállalható árban van, ízletes minden és nem érzem úgy, mintha velem legeltetnének fel egy lucernaföldet.

Az egyik hétvégén Majáéknál tanultunk haluskyt csinálni, amit leginkább galuskának tudnék mondani, de ez a szlovák edition, szóval legyen halusky. Ha lesz időm, leírom ide hogyan is készül, megéri.

Szóval a cseh konyha összességében nem annyira különbözik a mienktől, hasonlóan “támogatja” a várható élettartamot itt Kelet-Európában mint nálunk, de pont ezért könnyű megszokni, a sört különösen. Dobrou chuť! (dobru kuty - jó étvágyat)

Hol is hagytam abba a múltkor?

Ott állunk az állatkert bejáratánál, süt a nap, a gyerekcsoport már eltűnt a távolban, minden szép. A belépő 200 CZK, átszámolva olyan 2300 forintnak mondanám. A pesti 2500, szóval nincs jelentős különbség. Itt viszont elektronikus beléptetőrendszer van, akár a jegypénztárban vett kis papírral megy oda az ember, akár a mobilján, a zoo applikációjában veszi meg a belépőt, amit leolvas a gép a kapunál. Az éves bérlet is ennek megfelelően alakul, nem kell fénykép, hiszen a rendszer figyeli, hogy ki lépett már be, nincs mód a csalásra ugyanazzal a belépővel. Vesd össze a retro, ámde gagyi pesti tűzőgépes megoldással.

Ami pedig nagyon meglepett: itt be lehet hozni kutyákat is. 100 CZK, de rengeteget láttunk belőlük bent. Néha mondjuk látható kényelmetlenséggel nézték az oroszlánt, láthatóan új értelmet kapott náluk a "nagymacska" kifejezés, amikor akkora mancsa volt a jószágnak, mint a kutya maga. A prágaiak kutyamániájáról írok majd még.

Nem megyek bele egy részletes leírásba, hogy mit és milyen sorrendben láttunk, inkább kiemelek pár különlegesebb részt.

Láttunk jegesmedvéket. Nem egyet, hármat. A pesti állatkertben sajnos pár éve elpusztult ez a gyönyörű állat, ott azóta egy barnamacival pótolták, de valahogy nem ugyanaz... Szerencsére nem hipózták ki, de na. A prágaiak viszont nagyon elemükben voltak, kergették egymást, nagyot csobbantak a vízbe, élvezték az időt. Mondjuk a vízben már nagyon aranyosan úsznak, de a beugrási technikájuk olyan mint az enyém - kb. úgy kell elképzelni, mint amikor egy hatszemélyes étkezőasztalt teljes erővel belehajítanak a vízbe.

Sok állatkertben voltunk már Katival, főleg ugye az én függőségemnek köszönhetően, eddig azt hittem, hogy minden állatot láttunk. Itt viszont többször is mentem át székely bácsiba, "ilyen állat pedig nincs is" felkiáltással, amikor egy-egy igen fura jószágot megpillantottunk.

Volt a kedvencem, a fésületlen, cipőcsőrű, "wassup bitch" nézésű madár. Volt valami neve is, de én felnevettem amikor megláttam. Állt egyhelyben és sajnálkozó pillantást vetett minden arrajáróra. Kell otthonra.

Sok helyen be lehetett menni az állatok közé, ez Pesten is van, én például szeretek a kenguruk közé menni, egyszer sikerült erszényből kikandikáló csöppséget is megsimogatnom. Itt főleg a madarak közé engednek be, ami teljesen addig aranyos, amíg pl. kis vízimadarak között sétálsz, akikhez képest igazi T-Rex vagy, de amikor egy ajtó után egy légtérben találtuk magunkat 6 keselyűvel, az már kevésbé volt vicces. Sehol egy gondozó, ezek az igen cukira megtervezett állatok nyáltól csöpögő kampós csőrrel vizslatnak, hogy vajon milyen gyorsan tud ez futni. De nyugtatod magad, hogy ez egy állatkert, amikor az egyik azzal az igen jópofa "Drakula zsákbafut" mozgással elindul feléd, a többi meg kitárja a szárnyait... Na, mi futottunk ekkor.

Rengetegféle macskájuk volt, minden színben és méretben. Nagyon közelről, nagyon tiszta üvegen át lehetett megnézni őket, ritkán tehettem ezt eddig meg. A csúcs az volt, amikor a fiúoroszlán, az állatok királya lazán odasétált a rácshoz, ahol egy gondozó várta, eldőlt és odanyomta a nagy fejét a hölgy keze alá. Hihetetlen látvány volt, ahogy mint egy doromboló kismacska, az az indokolatlanul nagy jószág szinte dorombolva húzodik a kéz alá. A szavannán egy pillanat alatt szétkapnák, mint puli a lábtörlőt.

A terület felét tudtuk bejárni olyan 3 óra alatt, mivel délutánra megérkezett az ígért eső. Utólag megnéztem, hogy az állatkert itt 58 hektáros, míg a pesti (már a Vidámparkkal együtt!) 17. Tényleg néha hatalmas helyek voltak az állatoknak, láthatóan jól érezték maguk. Hegyes-völgyes az egész, kis patakokkal szabdalva, nyáron nagyon jól nézhet ki ugyancsak.  Amit külön kiemelnék, azok a mosdók. Utoljára Stockholmban láttam ilyen tisztán, rendben tartott helyeket. Pelenkázóval, mindennel. Rémálmaimban jöjjön elő a pesti, a Gundel-kávézó aljában, de akár egy kamionparkolóban is lehetne, úgy érzem néha.

Ami viszont itt fura volt, hogy nem volt beülős, fedett étterem nyitva. Láttunk pár ilyen helyet, de mind zárva volt, lehet szezonon kívül ez itt normális, de én pont télen tartanám nyitva a fedett helyeket és nyáron engedném a népet a szabad ég alatt enni. Mindenesetre azért egy büfében szereztünk sültkolbászt, kenyérrel, mustárral és ... tormával. Ezek itt annyi tormát adtak a szegény egy szál kolbászhoz, amennyit egy borsodi falu eszik meg Húsvétkor. Ráadásul nem gyenge fajtát, hanem igen erőset. Tuti valami helyi népszokás, vagy erre csúszik a sör, nem tudom.

Összességében egy nagyon jó kirándulás volt, vissza fogunk még térni, hogy megnézzük a másik felét a helynek, valamint a közeli botanikus kertet (Katinak pedig azok a szíve csücskei - ezért közös kedvencünk a bécsi állatkert, ami botanikus kert is egyben).  Viszont minden negatív vélemény ellenére kiemelném: a pesti állatkert egy gyönyörű élmény, mindenkinek ajánlom. Rengeteg állat, a Varázshegy, a Holnemvolt Park, a műemlék épületek - aki arra jár és van egy napja, látogassa meg!

Szeretem az állatokat. Szeretem az állatkerteket. Huh, kimondtam (pluszpont annak, aki érti ezt a poént).

Pesten bérletünk volt Katival a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, neki deák, nekem meg ugye felnőtt, majdnem egy teljes Deákért (19000 HUF egy évre). Adva a teljes belépők árait, ez már a nyolcadik alkalom után behozza a befektetést, szóval aki függő, megéri. A bérletben az a jó, hogy elmúlik az a kényszer, hogy “ki van fizetve, megnézek mindent”. Az ember megteheti, hogy beugrik egy órára, megsimogatja a kengurukat, csodálkozik, hogy a koala hogy nem halt még ki ha ennyire életképtelen, próbálja megetetni a rokonokat (én esetemben a zsiráfokat, nem a majmokat, elnézést) és már kint is van.

A pesti bérletvásárlás amúgy nagy móka, bár utólag azt mondom, hogy ott van minden a honlapon, miért nem olvastam el. Szóval ketten mentünk Katival, hogy mi most veszünk bérletet. Sorbaállás, kedves, igen halk néni. Megértjük, hogy ki kell tölteni egy papírt, ad belőle két példányt. Kitöltjük a szép kézírásunkkal, sorba állunk újra. Néni elsuttogja, hogy akkor hol vannak a képek. Még nincsenek meg az állatokról, mert nem jutottunk be, csókolom. Kiderül, rólunk kell két igazolványkép, mert nem ott csinálnak helyben. Oké, félreállunk újra. Katinak van egy könyvtári belépője, amit szétszed, illetve van rólam egy igen régi romantikus képe, amit kapott, hogy mindig vele legyek. Ez még a facebook előtt volt, csak hogy értsük. A képen annyira hasonlítok magamra, hogy Tom Cruisetól kezdve Woody Allenig bárki lehetnék. Na jó, inkább a második.

Szóval képek megvannak, megint sorbaállás, a nénit már szinte családtagként köszöntjük, gyerekek, hallókészülék jól van? Én még itt is azt hittem, hogy adatainkat egy scanner program fogja beolvasni a kézzel kitöltött papírról, majd rányomtatódik a képünk izibe. Imi, te javíthatatlan geek… A néni elővesz egy-egy blank állatkerti belépőt, szépen akkurátusan belemásolja az adatainkat a gyöngyírásával, majd egy tűzőgép segítségével ráapplikálja a fotónkat. Ennyi volt a hipermodern biztonsági mechanizmus, access ready. Ezek után ezt elég felvillantani a kapunál, meg sem nézik, hogy ki van a képen - illetve a kép egy másik tűzőgép segítségével cserélhető. Ne tegyétek, mert az nem szép, de megjegyeztem azért…

Szóval 45 percre van tőlünk a prágai állatkert, szép az idő, uccu neki, villamos, metró, busz segítségével el is jutunk oda. A busz már gyanús volt, a fele közönség gyerek volt, ergo vagy Alma (csehül: Jablka) koncert van a városban, vagy jó fele megyünk.

Az állatkerthez érkezve fura módon nem maga a létesítmény, hanem a vele szemben elhelyezkedő gyönyörű épület ragadott meg minket. Ez a Trojský zámek volt, itt is egy kép róla:

Persze nem mi voltunk olyan állati jók, hogy ezt egyből levettük, de a google sok dologban tud segíteni. Csak cseh nyelvű wikipedia oldal volt róla, de a lényeget megértettük. Ez egy barokk épület, amelyet 1695-ben építettek (a prágai viszonyok között ez óvodásnak számít), az egész környék a birtok része volt. Gróftól hercegig mindenkié volt az épület, a végén az államé lett. Az egykori területéből alakították ki az állatkertet, a közeli botanikus kertet, szóval nem lehetett kicsi, mert így is maradt rendesen. Jelenleg az épületben a városi galéria és egy kávézó található, viszont csak áprilistól van nyitva. Nem baj, jövünk még vissza.

Szóval ott állunk a zoo bejáratánál, de mivel kezd hosszú lenni a bejegyzés (sokat pofáztam a pesti részről, my bad), ezért csak a következő részben mesélem el, milyen is volt maga a hely. Addig is itt egy kis előzetes, dúdoljatok hozzá valami epic zenét:

• jegesmedve küzdelem!
• egy oroszlán és egy kéz találkozása!!
• közelgő vihar!!!
• lecsapó keselyűk!!!!

Ez lehet nem lesz egy hosszú bejegyzés (népiesen: poszt), de ilyen is kell, nem akarom, hogy elfáradjatok két macskás facebook kép között.

Az embernek nem csak bankszámlára van szüksége, hanem a mai világban valami helyi mobilszámra is. Persze emlékszem még arra az időre, amikor nem volt még mobilom, sőt (fiatalabbak takarják el a szemük) internetem sem, mégis voltak ismerőseim, talán barátaim is. Nem tudom hogyan csináltam, gondolom segített, hogy minden nap be kellett menni a suliba, ott meg csak kellett már dumálni a többiekkel, ha már az órák uncsik voltak (pad alatti levelezés van ma még egyáltalán???).

El is kezdtem nézni, hogy milyen lehetőségek vannak itt Bohémiában, elsőre még otthon az OpenCall nézett ki jónak: http://www.opencall.cz/en Ingyen SIM kártya amit kiküldenek a címedre, online topup (feltőtés), elég olcsó díjak. Gondoltam ha majd lesz levelesládánk, akkor kérek egy ilyet, vagy kettőt.

Viszont kiérkezve kiderült, hogy Maja, a kedves ismerősünk és teljes családja Vodafoneos. Náluk ingyen van a hálózaton belüli hívás és sms, illetve adva, hogy jelenleg egy cseh iwiwen csak Maja és a férje lenne az ismerősünk, ezzel 100%-ban ingyenes hívást tudunk biztosítani az aktuális lokális baráti körünkben.

Kati be is ment hozzájuk, szerzett egy kártyát magának, prepaid, a konstrukció lényege, hogy feltöltesz amennyit akarsz, majd 250 koronát levonnak havonta, ebből lesz minden ingyen + 1 giga mobilnet. Egy giga az otthon kb. a semmi kategória, insta, facebook, youtube, naponta elmegy annyi, szóval úgy képzelem, hogy itt visszatérek a betárcsázós modemek világába és ascii pornót nézek csak. Eddig jól bírom, bár minden kávézóban a nyitódumám a “cappucino  prosim, internyetová vájfájová?”

Úgyhogy kedvesem sikerén felbuzdulva én nekiindultam a közeli Éden bevásárlóközpontnak (kamu név, alma van, kígyó nincs, csak a kisállatkereskedésben egy nálam csehet jobban beszélő papagáj), megtaláltam a Vodafone üzletet, volt egy kiscsaj, aki beszélt angolul, nem is rosszul, rámutattam a katalógusban, hogy nekem ez a prepaid csomag kell, ő felbontott egy tasakot, kiszedte a SIMet, aktiválta, töltöttem rá helyben bankkártyáról, valamint egy papírt aláírtam, de semmi személyi, lakcímkártya, mittomén. Boldogan és összekötve a világgal távoztam.

Persze a saját számom azóta sem tudom fejből, de mivel eddig két embernek kellett megadnom ez talán megbocsátható.  

Majd egyszer leírom, hogy bent milyen, kint ilyen:

Meséltem ugye, hogy nincsenek mávos automaták Prágában (megsúgom: más külföldi országban sem). Valamint azt is, hogy otthon sem lehet kinyomtatni a jegyet, mert ez “más”. Ez alapból nem is baj, tisztában voltunk vele.

Úgyhogy, amikor egy olyan helyzet állt elő, hogy Kati egy hétre Prágába kiment, én meg otthon maradtam, akkor okosan előre megvettük a jegyet a Prága-Budapest viszonylatra is (milyen szó már ez a viszonylat, ki találta ki, hogy???), hogy amikor kikísérem Katit a Keletibe, akkor kivesszük ezt a jegyet is, Kati elteszi és egy hét múlva felhasználja.

Lehet sejteni ez a terv hol dőlt be. Kimentünk, felpakoltunk, lementem még neki úti elemózsiát keríteni, romantikusan búcsúzkodtunk a vonaton, lent a peronról szívecskéket dobáltam neki az ablakba, de a rohadás jegyet úgy elfelejtettük, ahogy kell. De annyira, hogy egy nappal később jöttünk rá.

Szóval, adott a feladat. Te ott vagy Pesten, kivetted a jegyet az automatából, hétfő reggel van és a kedvesed csütörtök délután utazik haza, addig oda kell érnie annak az átkozott papírdarabnak. Óra indul.

Posta. Logikus, általában papírdarabok A pontból B pontba juttatását vállalják, ezer év óta. Gyorsan megnéztem mi a helyzet velük, nem lett jó. Átlag 3 munkanap amit vállalnak, 1500 forintért. A pénz ilyenkor nem számít (mondjuk ez egy 19 eurós jegy volt, szóval közgazdasági értelemben nem kellene többet költeni rá, de itt a magyar, “ki van fizetve” elv érvényesül), viszont az “átlag” három munkanap ha négy lesz, már bajban vagyunk, posta kizárva.

Vonat. Az ember keres egy szimpatikus kalauzt (haha) és némi mosolygás és financiális ráhatás kíséretében ráveszi, hogy ezt a kis papírfecnit vigye már el Prágáig, ha úgyis arra viszi a vonat. Viszont amilyen jó a terv elméletben, annyira megvalósíthatatlan (manager vagyok, a legtöbb terv ilyen, elárulhatom). Ugyanis a vonaton minden határnál kallert és vezetőt cserélnek. Ez teljesen logikus, a szlovák részen ne magyar ellenőr szenvedjen, ha pedig baj van, ne a magyar vezetőt hibáztassák. De egy ilyen cserélgetés közben nem kérhetem meg az első jóembert, hogy váltófutást rendezzen egy jeggyel. Vonat ugrott.

Amúgy eszembe jutott az is, hogy fellopakszom a prágai gyorsra, és egy budiban elrejtem a jegyet egy borítékban, valami alá/mögé ragasztva. A terv megint jól hangzik, de azért lehetnek gondok:

• valaki összepisálja
• valaki megtalálja és elteszi
• valaki megtalál egy felragasztott borítékot, jelenti a rendőröknek, azok meg elkapják Katit, amikor Prágában megpróbálja megszerezni a cuccot.

Szóval erről letettem.

Így maradt a busz. Bizony, van Budapest-Prága busz, több is naponta, több társaság szervezésében. Kinéztem az Eurolines buszát, ami a Népligettől indul délután, este 22:25-re ér Prágába, itt tuti nem cserélnek sofőrt félúton. Kimentem időben, beállt a busz - ami cseh volt. Persze nemzetközi járat, reménykedtem, hogy a saját, magánhangzótlan nyelvükön kívül beszélnek mást is. Sőt, nem csak sofőr volt, hanem egy külön bácsi arra, hogy a kedves utasok csomagjait elhelyezze a tárolóban lent.  Nem semmi luxus, de én a bácsiban megláttam a gyerekkorban elfojtott postásálmot. Amikor már mindenki elhelyezte a dolgait, de ő még kint volt, letámadtam egy dobrydennel. Utána basic Englishhel elmagyaráztam neki, hogy lenne ez a kis boríték, amit el kellene vinni Prágába, idézném is magam:

“You bring this thing to Praha, my wife is waiting. My wife number is here. I give you money now, thank you, gyekuju”.

Megértette, sőt, láthatóan postásnak is tanult, mert a borítékra ráírta, hogy “Praha”. Ebből éreztem, hogy nem először csinál ilyet, sőt, lehet a táskája tele van levelekkel, csomagokkal, sárga csekkekkel, mittomén.

Kati meg is kapta a levélkét, kiment aznap éjszaka érte a prágai buszállomásra, ahol keresett az én elmondásom szerinti buszt. A színekben nem vagyok jó, ugye ezt tudjuk, szóval nem volt egyszerű. Persze a busz is hamarabb ért be, így amikor egy telefonbeszélgetés után találkozott a bácsival, az már nagyon nem volt kedves, de legalább nem apró cafatokban adta oda a küldeményt. Szóval a végére meglett a teljes postásélmény...

Azt ugye már elbeszéltem nektek, hogy milyen volt kocsival Prágába eljutni és vissza. Ezen kívül még két másik közlekedési móddal jutottam el a városba, de ebből főleg a vonatot írnám le, a másikról egy rövid bekezdés jön. Olvassatok tovább. Ott lent.

Szóval az én kedves cégem, amit egyszer egy buliban félrehallva Apple-nek értettek, én pedig nem mertem kijavítani a hölgyet, elküldött Londonba egy handoverre. A handover egy igen érdekes dolog, egy olyan folyamat, hogy egy embernek, aki még nem tud valamit, te, aki soha nem is tudtad, minél rövidebb idő alatt elmagyarázol valamit, hogy pár napra rá már ő lehessen az ügyfél előtt az expert. Ezt én 2 nap alatt sikeresen abszolváltam és a visszafele jegyet már Prágába vettem meg hétfő estére. A gép elég későn szállt le, szóval én szinte csukott szemmel húztam át a bőröndöm a reptéren, de most meg nem mondanám hogy zöld vagy kék volt (amúgy sem, színtévesztő vagyok), de eléggé európainak tűnt.

Viszont amikor nem a cég fizeti a számlát, akkor occsójánosok (angolosan CheapJonny) vagyunk, ergo igénybe vesszük a MÁV vagy a CD (Mávová, azaz České dráhy) vonatos térváltását.

Ez úgy néz ki, hogy szerencsésebb napokon 19 eurót, kevésbé szerencsés napokon 29 eurót fizetünk egy jegyért, viszont ebben benne van a korlátlan csomag opció is, még ha ez így nincs is leírva. Legalábbis a legutóbbi utunkon 2 nagybőrönd, egy nagy csöves hátizsák, 2 kisebb hátizsák, egy oldaltáska benne óvatosan csomagolt cserépsárkánnyal, egy Apple zacsi benne óvatosan csomagolt Tiffany lámpával valamint egy gitár jött velünk. A gitárról majd külön mesélek. Szóval ezt mind fel tudtuk pakolni a Keletiben a vonatra magunk köré, mivel fél órával az indulás előtt kimentünk és már bent állt a szerelvény. Kevésbé éber utastársaink, akik később érkeztek, már szomorúan konstatálhatták, hogy az ő jegyükhöz nemhogy korlátlan csomag elhelyezése nem jár, de egy darabé is nehezen. Erősebb kutya pakol a csomagtartóra, ahogy a régi mávos mondás is mondja.

A vonat viszont igen jó, gondolom ez annak köszönhető, hogy a CD állítja be, nem pedig a mi csodálatos társaságunk - tiszta, vannak konnektorok, jelzi, hogy hol vagyunk éppen és mennyi a következő megálló, van büfékocsi, ahol 300 forint körül az ember már kap egy meleg teát és lehet forinttal, koronával és euróval is fizetni.

A vonat szép tájakon megy át - ha nappal megyünk vele, éjszaka főleg a sötétet lehet nézni hat és fél órán át, javaslom az olvasnivalók és sorozatok betárazását az útra. Mivel van töltő, le sem merül az ember. De ha van még napfény, akkor lehet látni az esztergomi bazilikát a folyó másik oldaláról Párkány környékén, Pozsonyt, Brnót, hegyeket, völgyeket, folyókat. Szép, de harmadjára már kb. olyan izgi mint a Rákoskereszttúr-Pécel táv.

Azért itt van pár kép, ne mondjátok, hogy mindig próza a kontent:

A jegyvételt a Prága-Budapest vonalra a CD honlapján még nem sikerült abszolválnom, ezért bementem a prágai nemzetközi jegypénztárba, ha erre a távra kértem jegyet. Otthon viszont szép az élet, az elvira.hu-n lehet venni online is nemzetközi jegyet, egy dologra kell figyelni - otthon nem lehet kinyomtatni ezt a jegyet, hanem mindenképpen egy mávos automatából kell átvenni. Ebből lett egy mókás sztorink, ami igen rövid, de egy másik bejegyzésben fejtem majd ki. A lényege a sztorinak, hogy mávos automata nincs Prágában...

Szóval, ha valaki meg akar látogatni minket, annak ajánlom a vasutat, ár/érték arányban teljesen kedvező. Már csak azért is, mert Budapest és Prága között csak egy közvetlen repülőjárat van, amit a cseh légitársaság tart fent és a jegyek árban versenyeznek egy transzatlanti úttal.