Beszéltem a piacokról, hogy mennyire szeretem őket, szóval ez nem lehet újdonság. Max annak aki először olvassa a blogot, de az meg rohadt gyorsan kezdje olvasni az elejéről, mert nem fogja érteni, hogy ki a gyilkos, ki rejtette el a bombát, vagy hogy miért kell visszamenni a szigetre (pluszpont annak, akinek ez az utolsó megvolt).
Szóval már bejártam a “normális” piacok nagy részét (egyébként egyről még nem írtam, amit a múlt héten fedeztem fel, “csak” a legnagyobb a városban, érthető, hogy nem vettem eddig észre, szemüveget az orosz bírónak), de hallottam, hogy van nekik egy ázsiai piacuk is. Konkrétabban szólva inkább vietnámi, Kis Hanoinak hívják, vagy Sapanak. Pár szó a vietnámi / ázsiai dolgokról itt Prágában lejjebb.
Először is nagyon fura, hogy mennyire egy kalap alá veszik az ázsiai dolgokat - maguk az ázsiaiak. Teljesen normális, hogy az van kiírva, hogy kínai étterem, miközben az étlapon sushi (Japán), szecsuáni csirke (Kína) és kimcshi (Dél-Korea) is van egymás mellett. Miközben láthatóan vietnámi a tulaj, ezért az utolsó lapra odacsempészi a Bun Chat is. Gondolom úgy vannak vele, hogy az európai jóember nem fogja elkezdeni megkülönböztetni ezeket az országokat ott a messziben, pár százmillió ember ide vagy oda, a lényeg, hogy fűszeres, olcsó és nem mozog a kaja. Már. Ez kb. olyan, mintha Pekingben nyitnék egy éttermet, “Budapest” néven és lenne ott sztrapacska, pljeskavica meg borscs is, mert miért ne, a gulyást meg pult alól árulnám, heves “Da, da” dumák kíséretében.
A másik a vietnámi közösség igen nagy száma a városban. A statisztika szerint 60000 vietnámi él itt és valóban lehet velük mindenütt találkozni. Az összes éjjel-nappalit ők üzemeltetik, ami nekem nagyon londoni élmény volt (bemész a kis üzletbe sörért és jobban beszéled a helyi nyelvet mint a boltos). A helyi barátaink elmondása szerint még a szocialista-lusta időkben a csehek mindenféle hardvert (nem PC, traktor) küldtek Vietnámba, akik maximum rizst tudtak volna visszaküldeni, de az nem az igazi a sörrel, szóval kérdezték a csehek, mi mást tudnának még adni cserébe. Pár millió munkást, jött a válasz, de végül megállapodtak pár tízezerben. Jöttek, dolgoztak, maradtak. Családot alapítottak, közösséget alkottak. A rendszerváltás után (itt bársonyos forradalomnak hívják, mennyivel menőbb kifejezés már, Ceausescu a két kezét összetette volna érte, ha nincs hátrakötve) még több vietnámi érkezett és kialakult a saját birodalmuk is, a Sapa. Ami amúgy a Sa Pa nevű vietnámi országrészről neveztek el.
Maga a piac nem a városközpontban helyezkedik el és ez olyan angolos understatement, mint hogy a magyar válogatott egész szépen szerepel az EB-n. Otthonról 50 perc az út és már olyan buszt is használni kell, amire nem jó a bérlet, mert amúgy Prágában is zónák vannak, de ez eddig nem volt fontos, annyira nem mentünk ki távolra. Az egyetlen jó hír, hogy amikor felmutattam a telefonomon a hely nevét a buszsofőrnek, nem kellett plusz jegyet vennem, szóval még zónán belül voltam. Akárhol is van az.
A könnyen megjegyezhető és kiejthető Sídliště Písnice megállónál kell leszállni a buszról és ott is vagy. Ha nem sikerül megjegyezni a hely nevét, ott szállj le ahol az összes ázsiai utas. A buszmegállóhoz közeli bejárat egy kolesszerű épület alatt van, szépségében talán a kerepesi kórházhoz tudnám hasonlítani, a szocialista realizmus tipikus példája. Viszont miután átmentél az előtéren és kijutsz az épület hátsó ajtaján, eléd tárul Sapa. Nehéz körbeírni a dolgot, de teljesen hozta a tíz évvel ezelőtti bangkoki élményeim (tudom, az Thaiföld, de mindjárt kifejtem).
Szinte minden vietnámiul van kiírva, néha angolul, néha csehül. Az első 100 méteren befele menet láttam esküvői központot, óvodát és kaszinót. Annyi menyasszonyi ruha hirdetést, mint máshol sem. Valami érdekes helyi megasztáros tehetségkutató plakátját, de meg nem mondtam volna hogy mit keresnek. Fodrászatokat, pénzváltókat, utazási irodákat (ahogy értettem, főleg Vietnám felé).
Egy idő után a kis üzletek sora pár hatalmas hangárban végződik, itt a szabadkai piacon szerzett tapasztalatokkal mozogtam - mosolygás, nézelődés, ámuldozás. Annyi ruha, műanyag bizbasz, cípő, vegyszer, játék és kaja van, hogy emberi ésszel felfoghatatlan. Ami nekem az érthetetlen, hogy legtöbbször ugyanazt a fajta farmert árulják ezerszer, ezer különböző árus. Nagy számok törvénye gondolom, mindenkinek jut üzlet. Természetesen nem bírtam ki és vettem egy napelemes riszálós kisbaglyot, aki azóta is az ablakunkban köszönti a Napot. Illetve az egyik élelmiszerüzletben szereztem mindenféle alapanyagot, sushiecettől kezdve a rákos chipsig. Érdekes, hogy sok helyen lehetett kártyával is fizetni, de ezt az opciót inkább kihagytam.
Rengeteg büfé és étterem van a piac területén, az igazi koszos csehótól kezdve a menő fényes étteremig. Azt mondják, hogy itt lehet kapni Prága legjobb phoját, de bevallom én egy kis bádogkajáldában ettem egy Bun Nem-et, de nagyon finom volt, olcsón és utána sem, hmm, okozott “problémát”. De egyértelmű, hogy itt lehet igazán kipróbálni a konyhát, mindenhol a helyiek ültek és hangosan beszélgetve szürcsölték a levest. Apropó szürcsölés: ez nem parasztság, a levest frissen jó enni és így hűtik le. Több ideje csinálják, mint ahogy a mi István urunk Európához csatolt volna minket, szóval higgyük el, hogy ez a best practice.
Egy pillanatig nem éreztem veszélyben magam, mindenki kedves, nem tolakodnak hogy eladják a cuccot, tudják, hogy ha venni akarsz, majd szólsz. Alkudni szinte kötelező, de abban én igen rossz vagyok, mindegy. Persze lehet mondani, hogy nagydarab pasi vagyok, de azért valljuk be, hogy egy 10 éves karatés gyerek is kétszer földbe verne, mire egyáltalán meg tudnék fordulni. Volt olyan, hogy egy kanyar után 8-10 pasiba botlottam, akik ezerrel kockáztak, szálltak a levegőben a százkoronások, hangzavar, minden. Rám se hederítettek.
Ami még nagyon tetszett, az a kis kerekes kocsis “bácsik”. Tisztára mint a filmeken, nagy pálmakalap és tolja a kétkerekes kocsit, rajta mindenféle gyümölcsök, kannák. Mint kiderült, kávét, teát és gyümölcslét lehet venni tőlük, én a teára voksoltam, sok jéggel kaptam egy hatalmas frissítő adagot 20 koronáért, ami igen baráti ár.
Alapvetően olcsók és alkudni kell, talán csak ott nem, ahol nagyon ki vannak írva az árai és kártyával is tudsz fizetni, találtam egy egész szupermarketet is csodajó dolgokkal, szóval megéri a túra.
Pár kép így a végére, nem lett sok, mert ez az ő otthonuk én meg nem akartam hülye turistának látszani (ami nehéz az én magasságommal, arcszerkezetemmel és irodafehér bőrömmel):
https://goo.gl/photos/46TSc3sM44hLG5Ry7
