Ott tartottunk, hogy úgy gondoltam, hogy kikapatom az epehólyagom, nem is működik, meg ezzel is nyerek pár deka mínuszt, olyan ez, mint a űrrakétán a hasznos súly, minél kevesebb, annál jobb.

Viszont mivel Pesten nem annyira ismerem a kórházakat, valamint a paraszolvencia intézményét már harmincéves koromra megutáltam (túl sokat kellett borítékozni a különféle családtagok kórházi ideje alatt), ezért egy magánintézmény mellett döntöttem. Itt hagyok időt, hogy utáljatok, hogy ilyen jól megy, meg a szokásos marhaság, de elég biztos vagyok benne, hogy nem fizettem szignifikánsan többet, mintha egy normál kórházban korrumpáltam volna egy sebészt, altatóorvost, műtőst, nővérkék hadát. Így viszont számla van, gari van és egészségkártyával fizettem.

Különféle netes keresések után a Róbert Károly magánklinika lett a választás, ismertem már az intézményt, nem tökéletesek, de messze a magyar átlag felett van így is. Bőven. Illetve a laporoszkópiás epehólyag eltávolítást náluk a Dr. Willner Péter csinálja, aki sok éve elkezdte az egész ilyen beavatkozást elterjeszteni hazánkban. Szóval elég profi.

Kértem is egy időpontot (innen csókoltatom azt, aki olyan telefonos rendszert csinál, ahol végig kell hallgatnod az ÖSSZES menüpont leírását, mielőtt valamelyiket is kiválaszthatod) és magabiztosan, a kórismét kiguglizva el is mentem. Két dolog lepett meg:

• Az egyiket körbe sem írom, csak egy Family Guy videóval szemléltetem:

• a másik ehhez képest már könnyebb falat volt, a doki az ultrahang közben megkérdezte, hogy mi a tervem a lágyéksérvemmel. Erre a logikus válaszom természetesen az volt, hogy a „Mimmel???”. Nah kiderült, hogy az is van, ami azért nem semmi, adva, hogy nem sok fizikai munkát végeztem életemben. Mármint semmiképpen nem hordozgattam ötvenkilós zsákokat vagy ilyesmi. Rájuk nézve is elfáradnék.

De akkor is van ilyenem, akárhogy is tiltakozom az igazságtalanság ellen, max a genetikát hibáztathatom még. A doki rendes volt, felajánlotta, hogy menüben megcsinálja, two in one jelleggel, egy altatással. Én úgy éreztem, hogy semmi kedvem megvárni, amíg ez is elkezd fájni és akkor megint férfiasan (=hülyén) viselkedve évekig szenvedni mielőtt valamit teszek ellene, ezért állt az alku, de egyből ki is menekültem, mielőtt még valami mást is talál.

Viszont az időpont egy hónapra előre volt, bevallom, reménykedtem, hogy nem sok felkészülési időt kapok, de így jártam. Kaptam egy halom papírt, amit el kellett olvasnom, kitöltenem, aláírnom, onnan kezdve, hogy elfogadom a katétert, odáig, hogy értem, hogy ha megdöglök a műtőben, ahhoz nekik igazából semmi közük. A folyamat végén kaptam egy előre csomagolt injekciót, hogy ezt majd a műtét előtti nap adjam be. A hasamba. Én. Magamnak. A vonatkozó The Rock videót mellékelném ide:

Jó hír, hogy nem előre kell fizetni, csak ha túlélem. Szimpi hozzáállás, így azért érdekeltek ők is a sikerben.

Az elkövetkező hetekben ismerősöktől gyűjtöttem infókat, mert valami személyeset akartam, nem pedig egy indexes fórumot, ahol eddig mindenki aki megírja az élményét, az meghalt a műtét közben. Ne kérdezzétek, én sem értem... Mint kiderült egy kis idő után, az epehólyag nélküliek köztünk élnek. Tiszta X-Akták, nem látni rajtuk, úgy néznek ki, mint mi, úgy beszélnek, mint mi, max nem esznek indiai étteremben pacalt. Sok jó sztorit hallottam, de mindegyiknek az volt a lényege, hogy a laporoszkópos a móka, akkor gyors a felépülés, kicsi a kockázat. Köszönöm mindenkinek, aki megosztotta az „élményeit” velem!

Egy hétfői napra voltam kiírva (tisztára mint egy kismama), előtte hétvégén érkeztünk vissza Pestre, megint Airbnb lakás, az eddigi legszebb, ajánlom is mindenkinek: https://www.airbnb.hu/rooms/7628732?eluid=1&euid=0c557db6-fda3-f0a4-506a-caddc76d18f0 . Próbáltam lazítani, mint csirke a vágóhíd előtt, valamennyire ment is. Vasárnap este, saját meglepetésemre, nem ájultam el, ahogy magamba vágtam a tűt, pedig kevés dolgot utálok jobban, mint a vérvételt, vagy injekciózást. Azt nem mondom, hogy nem szédültem bele a látványba, ahogy végignézi az ember, ahogy a saját bőrébe nyomja a tűt, de kibírtam. Rossz drogos lennék, ennyit megállapítottam.

Eljött a hétfő reggel, szépen összepakolva beültünk a taxiba és ahogy kérték 7-re odamentünk a kórházba. A következő részben elmesélem a végét a sztorinak, hogy túléltem-e.