Szóval Prága. Vagy Praha, ahogy a helyiek mondják. Egész meglepő, hogy kb. így mondják és írják, semmi kalapos a, vagy 8 mássalhangzó egymás mellett. Tuti józanok voltak amikor elnevezték a várost, nem lehet más. Kontextusba helyezve ezt: a négyes szám az “čtyř”, kiejteni meg úgy kell, hogy a nyelved alá teszel egy pingpong labdát és mosolyogva próbálod kimondani, hogy “csicsiri”. True story, én meg csak háromig tudok itt számolni, a négyet már mutatom.

Kati kapott ide Erasmus ösztöndíjat, én meg jöttem vele. Persze még nem 100%, hogy huzamosabb ideig tudok itt maradni, de dolgozom rajta. Anno a nászutunk is itt volt, nagyon megtetszett nekünk a város. Mondjuk azt megtanultuk, hogy a vár nagy és igen alattomos dolog, hogy 2 napig érvényes a belépő, ami kb. 15 helyre jó bent. Magyar embernek ez nem való - ki van fizetve, ezért meg akar nézni mindent. Mi megnéztünk. Emlékszem a második nap a zárás előtt egy órával vonszoltuk át magunkat a vártörténeti kiállításon és fájdalmasan jajdultunk fel minden egyes új makett és királyszobor láttán. Azóta próbáljuk visszafogni magunkat.

Ami megkönnyítette a költözést, hogy Kati régebbről ismert egy kedves szlovák lányt, Maját. Volt az esküvőnkön, meg mi is az övén. A hölgy egy cseh úriemberhez ment feleségül és Prágában laknak, egy szép környéken, voltunk náluk már. Amikor kiderült, hogy lakás kell a városban, ők segítettek nekünk ugyanabban a házban szerezni, ahol ők élnek. Így megspóroltuk a keresgélést, stresszelést, mindent. Mivel náluk már van egy 5 hónapos kisbaba, bébiszitteléssel és kajakészítéssel (nem én, nyugi) próbáljuk visszafizetni ezt a kedvességet.

A következő rész tartalmából: hőseink a fizikát meghazudtolva pakolnak egy kamionnyi cuccot egy kocsiba és indulnak el az új haza felé. Velük versenyzik a hősnő, aki vonattal megy, mert már nem fért be az autóba...