Az úgy volt, hogy Kati ugye a kolostorfeloszlatásokból írja a phd disszertációját (doktorné leszek, igen). Ez azt jelenti, hogy a kolostorok és a szerzetesek speciális helyet foglalnak el életünkben. Annyira persze nem, de kicsit igen.

Én például egy Nagy-Magyarország vaktérképen egész jól be tudok jelölni olyan 100 kolostort, városával együtt. Ezt csinálja utánam a Vona Gábor!

Prágában pedig van pár kolostor. Jópár. Ami a számomra különlegesen szimpatikus bennük, hogy ugye a megfáradt lelkek fizikai táplálására a legtöbb fenntart egy "hospodát", vagyis menza / étteremszerűséget, ahol enni és inni lehet. Csehekről beszélünk, szóval sört inni.  Helyben főzöttet legtöbbször, itt véres sértés a "A Heineken, please" mondat.

Kati egy kedd délután egész korán végzett a Károly Egyetemen, odamentem elé, mert amúgy sem volt éppen semmi dolgom a hattyú etetésen kívül (majd máskor megírom). Felvetette, hogy talán most lehetne az a délután, amikor kimegyünk a Bílá Hora-i kolostorhoz, ami már egy ideje rajta volt a meglátogatandó helyek listáján nálunk. Én ebből annyit értettem, hogy "sör", de én nem is leszek doktor.

Neki is indultunk, a híres 22-es villamossal. Erről a jószágról azt érdemes tudni, hogy a két végállomása között másfél órát megy, ez megy el az albink mellett is, ezzel jutott ki Kati a cseh óráira és ezzel jutunk be a városba is. Most pedig ez vitt minket ki a kolostorhoz. Nem volt egy rövid út, elmentünk két másik kolostor mellett is vele (ez fontos információ lesz később!), egy ideig úgy tűnt, a civilizációt is elhagyjuk, olyan tájakon át vezetett az utunk.

Viszont mégis elértünk a végállomásig, Bila Horáig, ami amúgy onnan ismerhet az, aki nem kettesével lapozta a törikönyvet a középsuliban, hogy itt nagy csata zajlott, az úgynevezett Fehérhegyi csata, itt a protestánsok csaptak össze a katolikusokkal, mi magyarok a protestánsok oldalán, szóval lehet sejteni melyik oldal nyert (a változatosság kedvéért nem mi).

A kolostort meg is találtuk, de bevallom nem volt nagy élmény. Olyan 5 óra fele értünk oda, de teljesen be volt zárva, lehet az apácák már a Jóban-Rosszban nézésre készültek, vagy az esti nagy Activity parti előkészületei zajlottak, nem tudom. Körbejártuk a helyet, pár rész fel volt újítva, pár másikra meg nagyon ráfért volna még a tatarozás. Megtaláltuk a hospodát is, de romos volt, az a rész amelyik meg nem, ott masszázs szalon üzemelt. Nem viccelek, így volt, szerintem nem a helyiek gyúrták át a megfáradt vándorokat…

Ittunk egy kávét egy közeli cukrászdában és átgondoltuk a haditervet. Itt akkor is hospoda meg sör lesz, ezt beszéltük meg, nem érdekel minket, ha ezek a szerzetesek már leadták a melót mára. Úgyhogy megint a csodálatos 22-esre pattantunk és visszamentünk a közelebbi kolostorig a maradék kettő közül, a brevnovi apátságig.

Nah, ők már értették a kapitalizmus szellemét, sőt az is náluk lakott néha tutira, mert volt itt étterem, saját sörfőző, gyerekeknek játszóház, valamint egy pici hotel is, mind a kolostor területén. Esteledett, de ők még bőven nyitva voltak, fel is fedeztük a helyet. Nagyon szépen rendbe rakott park, gyönyörű épületek, igazi élmény volt. Bejutottunk a templomukba is, ahol szerintem véletlenül nyitva hagyták az ajtót, mert bent egy iskolás csoportot vezettek körbe. Mi szépen csöndben mögöttük haladva jól megnéztünk mindent, bár ha Kati nem is, én tuti kilógtam a sorból, akármilyen szép magasra is nőnek ezek a mai kölykök.

A kinti séta után természetesen a hospodába vezetett utunk, ami egy profin futtatott étterem volt, nagyon finom cseh ételekkel és persze sörrel. Én egy halusky/sztrapacska kombót ettem, szalonnával, mondjuk úgy, hogy csúszott rá a sör.

Viszont ezen már felbátorodtunk és elhatároztuk, hogy megnézzük az utolsó kolostort is, az is a 22-es vonalán van,  akkor meg már szinte a hazafelé vezető úton van. Ez a Strahovi kolostor volt, ami urbánusabb volt, mint az előző (értsd: kevesebb zöld, több kő), de már bennjárva az estébe, nagyon jó hangulatot árasztott. Itt nem igazán hospoda volt, hanem két különböző étterem. Az egyik a föld alatt van, a kolostor alatti barlangokban, ide mentünk be elsőnek, a hely neve Peklo volt. Nos, nem semmi hely, anno itt volt a kolostor borospincéje, ide járt Károly inni - látni is a környéken, a szőlőkön. Az egész egy igen fényűző étterem a föld alá költöztetve, profi berendezéssel és világítással. Ennek az árát is megkérik, még jó, hogy az előző helyen ettünk. Úgyhogy itt őszintén bevallottuk, hogy csak egy sörre jöttünk be, megkaptuk, megittuk, kigyönyörködtük magunkat és leléptünk. Láttam a kajaárakat, nos, maradjunk annyiban, hogy ellenzéki politikusként nyugodtan lehetne lélegeztetőgépbe is váltani a számokat…

A barlangokat elhagyva megtaláltuk a másik vendéglátóipari kombinátot, ami egy hangulatos sörfőzdéből és egy hatalmas étteremből állt. Bár ekkor már fáradtak, de igen jókedvűek voltunk, a sörfőzde mellett tettük le voksunk. Itt minden volt, ami kellett: nagy tartályok, amiben főtt a sör, hatalmas fa padok, füst. Nah igen, Csehországban még lehet bent dohányozni, mit lehet, néha úgy érzem, kötelező, azt a helyet büntetik meg, ahol valaki nem gyújt rá végre. De akkor is nagyon jó volt, ittunk a helyi dolgokból, ettünk egy sörkorcsolya-tálat mellé, a világ szép volt, szerettünk minden szerzetest.

Innen már mosolyogva sétáltunk le a váron keresztül a 22-esig (bizony, mindegy merre indulsz a 22-es ott lesz), de olyan sötét volt már (én így magyarázom utólag), hogy egy másikra szálltunk fel. Ennek az lett a következménye, hogy este 10 magasságában még felmentünk a Táncoló Házak tetejére is, ahol egy kis bár van és ittunk egy... teát.

Ez volt a mi kolostor túránk, Prága annyira jó hely, hogy egy villamossal meg lehet ejteni az egészet, sörözve (teázva), boldogan.