Meséltem ugye, hogy nincsenek mávos automaták Prágában (megsúgom: más külföldi országban sem). Valamint azt is, hogy otthon sem lehet kinyomtatni a jegyet, mert ez “más”. Ez alapból nem is baj, tisztában voltunk vele.

Úgyhogy, amikor egy olyan helyzet állt elő, hogy Kati egy hétre Prágába kiment, én meg otthon maradtam, akkor okosan előre megvettük a jegyet a Prága-Budapest viszonylatra is (milyen szó már ez a viszonylat, ki találta ki, hogy???), hogy amikor kikísérem Katit a Keletibe, akkor kivesszük ezt a jegyet is, Kati elteszi és egy hét múlva felhasználja.

Lehet sejteni ez a terv hol dőlt be. Kimentünk, felpakoltunk, lementem még neki úti elemózsiát keríteni, romantikusan búcsúzkodtunk a vonaton, lent a peronról szívecskéket dobáltam neki az ablakba, de a rohadás jegyet úgy elfelejtettük, ahogy kell. De annyira, hogy egy nappal később jöttünk rá.

Szóval, adott a feladat. Te ott vagy Pesten, kivetted a jegyet az automatából, hétfő reggel van és a kedvesed csütörtök délután utazik haza, addig oda kell érnie annak az átkozott papírdarabnak. Óra indul.

Posta. Logikus, általában papírdarabok A pontból B pontba juttatását vállalják, ezer év óta. Gyorsan megnéztem mi a helyzet velük, nem lett jó. Átlag 3 munkanap amit vállalnak, 1500 forintért. A pénz ilyenkor nem számít (mondjuk ez egy 19 eurós jegy volt, szóval közgazdasági értelemben nem kellene többet költeni rá, de itt a magyar, “ki van fizetve” elv érvényesül), viszont az “átlag” három munkanap ha négy lesz, már bajban vagyunk, posta kizárva.

Vonat. Az ember keres egy szimpatikus kalauzt (haha) és némi mosolygás és financiális ráhatás kíséretében ráveszi, hogy ezt a kis papírfecnit vigye már el Prágáig, ha úgyis arra viszi a vonat. Viszont amilyen jó a terv elméletben, annyira megvalósíthatatlan (manager vagyok, a legtöbb terv ilyen, elárulhatom). Ugyanis a vonaton minden határnál kallert és vezetőt cserélnek. Ez teljesen logikus, a szlovák részen ne magyar ellenőr szenvedjen, ha pedig baj van, ne a magyar vezetőt hibáztassák. De egy ilyen cserélgetés közben nem kérhetem meg az első jóembert, hogy váltófutást rendezzen egy jeggyel. Vonat ugrott.

Amúgy eszembe jutott az is, hogy fellopakszom a prágai gyorsra, és egy budiban elrejtem a jegyet egy borítékban, valami alá/mögé ragasztva. A terv megint jól hangzik, de azért lehetnek gondok:

• valaki összepisálja
• valaki megtalálja és elteszi
• valaki megtalál egy felragasztott borítékot, jelenti a rendőröknek, azok meg elkapják Katit, amikor Prágában megpróbálja megszerezni a cuccot.

Szóval erről letettem.

Így maradt a busz. Bizony, van Budapest-Prága busz, több is naponta, több társaság szervezésében. Kinéztem az Eurolines buszát, ami a Népligettől indul délután, este 22:25-re ér Prágába, itt tuti nem cserélnek sofőrt félúton. Kimentem időben, beállt a busz - ami cseh volt. Persze nemzetközi járat, reménykedtem, hogy a saját, magánhangzótlan nyelvükön kívül beszélnek mást is. Sőt, nem csak sofőr volt, hanem egy külön bácsi arra, hogy a kedves utasok csomagjait elhelyezze a tárolóban lent.  Nem semmi luxus, de én a bácsiban megláttam a gyerekkorban elfojtott postásálmot. Amikor már mindenki elhelyezte a dolgait, de ő még kint volt, letámadtam egy dobrydennel. Utána basic Englishhel elmagyaráztam neki, hogy lenne ez a kis boríték, amit el kellene vinni Prágába, idézném is magam:

“You bring this thing to Praha, my wife is waiting. My wife number is here. I give you money now, thank you, gyekuju”.

Megértette, sőt, láthatóan postásnak is tanult, mert a borítékra ráírta, hogy “Praha”. Ebből éreztem, hogy nem először csinál ilyet, sőt, lehet a táskája tele van levelekkel, csomagokkal, sárga csekkekkel, mittomén.

Kati meg is kapta a levélkét, kiment aznap éjszaka érte a prágai buszállomásra, ahol keresett az én elmondásom szerinti buszt. A színekben nem vagyok jó, ugye ezt tudjuk, szóval nem volt egyszerű. Persze a busz is hamarabb ért be, így amikor egy telefonbeszélgetés után találkozott a bácsival, az már nagyon nem volt kedves, de legalább nem apró cafatokban adta oda a küldeményt. Szóval a végére meglett a teljes postásélmény...